EKLEKTIKA KLUB

Bajomi Bálint: Gazdagrét és környékének élővilága

Az ember nem is gondolná, hogy az élet mennyi formájával találkozhat, ha a szokásosnál kissé jobban körülnéz lakóhelyén. Például a Gazdagréti lakótelep betonrengetegét látva azt hinnénk, hogy az emberen és hobbyállatain kívül nem él meg itt más élőlény, de ha nyitott szemmel járunk a környéken, egy idő után rájövünk, hogy a helyzet nem ilyen tragikus. A lakótelepnek is megvan a saját állat- és növényvilága, bár el kell ismerni, hogy ez kevésbé gazdag, mint akár a közeli hegyek faunája és flórája. A növényzet túlnyomó része ültetett, s állapota az önkormányzat illetve a lakók gondoskodását (illetve sok esetben sajnos a gondatlanságát) tükrözi. Szerencsére egyre több háztömbben, gyakran önkormányzati feladatokat is átvállalva, a lakók vállalják magukra a ház körüli zöldterületek szépítgetését, gondozását. Ennek köszönhetően a lakótelepen az ezüstfenyőtől a cseresznyefáig, a büdöskétől a nyírfáig nagyon sokféle kultúrnövény látható. Néhány szívósabb mezei virág (például a kék virágú mezei katáng, a sárga színű közönséges gyújtoványfű, vagy a miniatűr apró here) is próbál érvényesülni a fű közé vegyülve, a gyakori fűnyírások miatt több-kevesebb sikerrel.
Az állatvilág talán kevésbé változatos, de azért tartogat érdekességeket. Az egyik leggyakoribb madárfaj a betontömbök réseiben fészkelő, gyakran szem elé kerülő házi veréb. A tojók szinte egyöntetűen barnák, míg a hímek fejtetője szürke, pofája fehéres, torka meg fekete. Közeli rokonuk, a mezei veréb szintén felbukkan néha a lakótelepen, bár ez inkább a környező kertek, mezők jellemző madara. Ennél a fajnál a hím és a tojó egyforma. Az különbözteti meg őket egy hím házi verébtől, hogy a fejtetőjük barna, s a pofájukon egy fekete, félhold alakú foltot látni. A mostanában egyre többet látható, sokszor az erkélyekre is rászálló galambot mindenki megismeri. Télen a feketerigó is meglátogat egy-egy erkélyt. Ez a faj bokrokon, fákon fészkel, s a hímek tavasszal gyakran a lámpaoszlop tetején énekelnek. A hím egyszínű fekete, a tojó pedig barna. Kevésbé feltűnő a veréb nagyságú búbos pacsirta: a sötétebb sávokkal díszített barna madár legbiztosabb ismertetőjele a fején látható tollbóbita. Szép énekét tavasszal és nyár elején hallani (a híres "pacsirtadal" egy rokon fajnak, mezei pacsirtának az éneke, a mi madárkánk éneke kevésbé dallamos). A földön szokott szedegetni, a buszvégállomáson például, a buszra várva kitűnően meg lehet figyelni, ahogy az aszfalton szaladgál. A házi rozsdafarkút vöröses farkáról lehet megismerni. A hím egyébként fekete, a nőstény sötétbarna színű. A vetési varjak télen húzódnak be a városba, egy részük északról jöhet. Akár ötven-hatvan fős csapatba is verődhetnek ezek a nagy testű, fekete madarak. Valószínűleg az egyik toronyház tetején fészkel a környéken rendszeresen megfigyelhető vörös vércse. Ennek a viszonylag kis termetű ragadozónak hegyes a szárnya és hosszú a farka. Szárnyával csapkodva gyakran egy helyben "szitál" a levegőben. A környékről más madarak is ellátogatnak néha Gazdagrétre: a veréb nagyságúak közül például a sárga hasú, kékeszöld hátú, fekete torkú széncinege, a piros-fehér-fekete mintás fejéről és sárga szárnycsíkjáról könnyen felismerhető tengelic és a zöldesbarna alapszínű zöldike, amelynek szárnyát és farkát sárga szegély díszíti.
Nyári estéken, éjszakákon a házak körül denevérek vadásznak hangtalanul, néhány méterrel a föld fölött. Földbe vájt lyukban tanyázik a mezei pocok. Este egy-egy zöld varanggyal is találkozhatunk. Sokan "gusztustalannak" tartják ezt az állatot és üldözik, pedig, mint minden élőlénynek, ennek is megvan a maga szerepe a természetben: hozzájárul a rovarok létszámának kordában tartásához (például a kellemetlen csípésű szúnyogot is megeszi). A panelfal repedéseiben, a ház előtti sziklakertben vagy a járdaszegély kövei közt érzi jól magát a szürkészöld alapon világosabb hosszanti csíkokkal díszített fali gyík. A fűszálak között kistermetű kórócsigák élnek, melyek házán világos- és sötétbarna sávok váltakoznak. A virágokat lepkék látogatják: a közönséges boglárkalepke szárnyai belül kékek, kívül pedig barnásak, piros pettyekkel, a repcelepke pedig tiszta fehér színű, csak a szárnya végén látható egy fekete folt.
Érdemes odafigyelni ezekre az állatokra, mert sok érdekeset tudhatunk meg róluk. Sőt, viszonylag egyszerű eszközökkel elő is segíthetjük megtelepedésüket: azzal, hogy elültetünk néhány fát, bokrot a házunk körül, vagy a nyári hőségben leviszünk egy vödör vizet az ablakunk előtti fenyőfának, nemcsak szebbé tesszük környezetünket, hanem az állatoknak is búvóhelyet, táplálékot biztosítunk.
Gondolom, a Gazdagréti lakótelepen lakók közül sokan ismerik a betonházak mellett délnyugat felé elterülő kedvelt kutyasétáltató helyet, a Hosszúrétnek nevezett völgyet, melyben egy kis betonmedrű patak húzódik végig. A patak jobb oldalán egy egykori szántóföld található, amely tíz évvel ezelõtt még művelés alatt állt, aztán elgazosodott, mostanra pedig már különféle bokrok (pl. csipkebokrok) és fák (dió, mezei juhar) is kezdenek megjelenni rajta. A vízfolyás másik oldalán egy délnyugatra néző, napos domboldal található, ahol régen hétvégi telkek voltak, szőlőtőkékkel és gyümölcsfákkal. A '80-as évek közepén azonban a tanács Gazdagréttel együtt ezt a területet is kisajátította, elvileg ide is házakat építettek volna. Ez az elképzelés azonban nem valósult meg, így a kerteket magukra hagyták. Az azóta eltelt mintegy tizenöt év alatt különleges vegetáció alakult ki az elvadult gyümölcsfákból és az időközben megtelepedett vad növényekből. Ízelítőnek szeretnék bemutatni néhány itt előforduló növény- és állatfajt. Az itt élő állatok és növények szempontjából szomorú fejlemény, hogy a parlagon hagyott szántóföldet egy-két éven belül felparcellázzák és beépítik.
A létrejött ligetes környezetben sokféle lágyszárú talált otthonra. A fűfélék mellett legnagyobb számban a pillangósvirágúak családja képviselteti magát, eddig tizennégy ide tartozó fajt találtam a területen. A sárga virágzatú, nagytermetű orvosi somkóró, a szintén sárga virágú, de kisebb termetű szarvaskerep és a lila virágú, kacsokkal kapaszkodó kaszanyűgbükköny egyaránt ennek családnak a tagja. A sárkereplucerna és a takarmánylucerna szinte csak a virágzat színében különbözik: az előbbi sárga, a második pedig kék szirmokat növeszt. A két faj hibridje a homoki lucerna, melynek virágai a sárgás- és ibolyászöld mindenféle árnyalatában pompáznak. Mindhárom növény gyakori a hosszúréti déli fekvésű domboldalon, csakúgy, mint a tarka koronafürt, vagy a réti lóhere.
Szép és szintén gyakori virág a közönséges gyújtoványfű, amely egy kerti dísznövényre, a kerti oroszlánszájra hasonlít, csak annál kisebb termetű, szirmai pedig sárgák és pirosak. A pipacs és a gyermekláncfű jól ismert, élénk színű virágai már messziről szembeötlenek. A mezei szarkaláb kék szirmai különös, hátrafelé nyúló sarkantyút alkotnak, míg a közönséges farkasalmát nagy, szív alakú leveleiről és hosszúkás, piszkossárga virágairól lehet megismerni. A világoskék virágú mezei katáng, más néven cikória gyökerét régen pótkávé készítésére használták. A furcsa nevű terjőke kígyószisz dús virágzata terített asztalként szolgál a különböző rovarok számára.
A fásszárúak közül fõként olyan kultúrnövényeket találunk a domboldalon, mint a cseresznye, meggy, mandula, alma, dió és a tuja.  Az állandó gondozást igénylő szőlőtőkékből csak kevés élte túl az elmúlt másfél évtizedet, de azért néhol még megmarad egy-egy elvadult tő. Viszont betelepültek egyes vadon élő fajok, például a gyepűrózsa (csipkebogyó) és a mezei juhar.
Most pedig ejtsünk néhány szót a lejtő meglehetősen gazdag állatvilágáról. A lepkék közül a leggyakoribb a káposztalepke.  Könnyű felismerni tiszta fehér szárnyáról, melynek csak a csücskében található egy fekete folt. A szintén gyakori repcelepke is fehér színű, de szárnyának a fonákja szürkésen erezett. A rezedalepkét fehér alapon zöld foltok és csíkok díszítik. A c-betűs lepke  szárnyfelszínén vörös alapon világos- és sötétbarna mintázat látható. A ritkább sakktáblalepke fekete-fehér foltos, szárnyfonákja pedig sárga alapon fekete csíkos. A nappali pávaszem alapszíne vörös, s összesen 4 darab, szemhez hasonlító kék és sárga folt látható rajta. A köves úton szeretnek megpihenni a közönséges gyöngyházlepkék.
A virágokon azonban nem csak lepkék lakmároznak, hanem például háziméhek, a kövérebb földi poszméhek, darazsak, és a hozzájuk hasonló, de jóval karcsúbb és kisebb tarka darázslegyek. A hétpettyes katicabogarat azt hiszem felesleges bemutatnom. A fű között élnek a tücskök és a különféle szöcskék, sáskák.  A patak fölött pedig gyönyörű, kék színű szitakötők vadásznak a kisebb rovarokra.
A puhatestűek közül gyakori a kis termetű, világos és sötétbarna csíkokkal díszített házban lakó kórócsiga, a sárga testű pannon csiga és a nagyobb termetű éti csiga.
Az emlősök osztályából menyéttel, vakonddal és európai sünnel találkozhatunk, ha szerencsénk van.
A madarak az előbbi csoportnál jóval nagyobb számban fordulnak elő, mintegy 25-30 faj fordul elő több-kevesebb rendszerességgel. Talán a leggyakoribbak a fentebb már említett mezei és a házi verebek. A feketerigó szintén gyakori, tavaszi és nyári estéken a hímek kiülnek egy fa vagy villanyoszlop tetejére, és gyönyörű énekkel búcsúztatják a napot. A piros-fehér-fekete sávok miatt "bohócfejű" tengelicek télen akár 30 fős csapatokba is verődve járják a környéket, gyommagvakat keresgélve. Persze nyáron is láthatjuk őket, vagy hallhatjuk gyöngyöző éneküket. Széncinegéből is fészkel egy-két pár a területen, őket sárga hasukról, fekete-fehér fejükről és zöldeskék hátukról lehet megismerni. Elvétve egy-egy kisebb termetű, kék sapkás kék cinegét is meg lehet figyelni. A zöldikék színe sárga és barna árnyalatokba játszó zöld, szárnyuk és farkuk szegélye sárga. A meggyvágó kissé zömökebb, vörösesbarna színű madár, szárnyán barna, fehér és fekete sávok váltakoznak, tarkója pedig szürkéskék.
A rigó nagyságú tövisszúró gébicseket tavasztól őszig lehet megfigyelni, amint egy alacsony faágon ülve rovarokra lesnek. Fejük szürke szemöldöksávjuk ("szemüvegük") fekete, hátuk vörhenyes. Télen pedig szürke fejű, barna szárnyú, fehér alapon barna foltos hasú fenyőrigókat lehet látni. A másik csapatokban érkező téli vendég a nagytermetű, fekete vetési varjú. A környék állandó lakói a fekete-fehér színezetű, piros tarkójú balkáni fakopáncsok.  Kb. szemmagasságban vájják odújukat egy megfelelő fa törzsébe. A fémesen csillogó, fekete alapon fehér pöttyös tollazatú seregélyekből akár 50 példány is látható egy csapatban. Gyakori, fekete-fehér madár a szarka, amely hosszú farkáról is felismerhető. A rózsaszínes-barnás színezetű, kék és fehér szárnyfoltokkal díszített szajkó viszont ritkábban látható errefelé.
A parlagon hagyott szántóföldön fácánok szoktak tanyázni, ez a terület egyébként a már említett vörös vércsének kedvelt vadászterülete. A karvaly a vércséhez hasonló méretű, háta és farka kékes, hasa a tojónál fehér alapon fekete, a hímnél vörhenyes alapon barna csíkos. Náluk jóval nagyobb a barna színű egerészölyv, amely bár ritkábban, de szintén fel szokott tűnni a szántóföld fölött.
Mindez azt bizonyítja, hogy aki érdeklődik a természet szépségei iránt, az akár a betonházak közvetlen szomszédságában is sok érdekes dologra bukkanhat. Érdemes tehát néha egy kis időt rászánni egy hosszabb-rövidebb sétára lakóhelyünk környezetében. A lakótelep szerencsés adottságai miatt az erdő is egész közel van: jó néhány érdekes kirándulóhely található a környéken. A Rupp-hegy, az Ördögorom-kőfejtő, az Irhás-árok mind megérnek egy-egy kirándulást.

(Bajomi, B. (2001) Gazdagrét és környékének élővilága. In Farkas Zsolt (szerk.): Gazdagrét. Eklektika Klub, Budapest.)